GYULAY-KASTÉLY

A Gyulay család eredet nem vezethető vissza távoli időkig, ahogyan eredeti lakhelyük sem azonosítható pontosan. A családfát Gyulay (I.) Ferenctől indítják, aki a 17. század elején Magyarország északkeleti részéből áttelepült Erdélybe, ahol előbb Déva várkapitánya, Zaránd vármegye főispánja, majd pedig Nagyvárad kapitánya lett. A marosnémeti uradalmat 1938 körül kapta adományul és 1640 körül kezdődtek meg az építkezések. Az általa építtetett kastélyról kevés szó esik a forrásokban, valószínűleg reneszánsz stílusban épülhetett, téglalap alaprajzzal és négy saroktoronnyal rendelkezhetett.

A kastély mai formáját 1831 és 1834 között nyerte el, amikor gróf Gyulay Lajos – a Gyulay család utolsó férfitagja – átalakította klasszicista stílusban. Gyulay Lajos jogi tanulmányokat végzett Marosvásárhelyen, később Bécsbe költözött és az udvari kandellárián vállalt hivatalt. Erdélybe visszatérve a reformkori értelmiség vezéralakjává vált. Családot nem alapított, életét a tudományoknak szentelte, emellett pedig az irodalom és a színház lelkes pártfogója volt.

Nem meglepő tehát, hogy a 19. század elejének egyik legkorszerűbb megoldásait mutató épületegyüttes Hunyad vármegye kulturális és tudományos életének központjává vált. Gyulay érdeme, hogy a marosnémeti birtokból mintagazdaság lett, ugyanis a gróf modern gazdasági épületeket, melegházat és malmot építtetett, illetve méheskertet, szőlőst és lugast telepített kertjébe. Ekkor épült a kastélyt övező angolkert, amit Erdély leggazdagabb római kori lapidáriuma díszített.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a kastélyt román felkelők feldúlták. A károk kijavítására 1851-ben került sor. Gyulay halála után a birtokot húga, gróf Kuun Lászlóné Konstancia, majd annak fia, gróf Kuun Géza örökölte. A kor egyik legnagyobb erdélyi tudósa gazdag könyvtárat és levéltárat létesített a kastélyban, továbbá ide helyezte tudományos, történelmi és művészeti szempontból egyaránt értékes gyűjteményeit is.

Géza 1905-ben bekövetkezett halála után a birtok előbb özvegyére, báró Kemény Vilmára, majd annak unokaöccsére, báró Kemény Józsefre szállt. A báró szorult anyagi helyzete miatt 1906-ban kénytelen volt megválni tulajdonától, így eladta azt gróf Horváth-Tholdy Rudolfnak. Felesége, gróf Wass Rákhel volt a kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa, akit a II. világháború idején, kolozsvári tartózkodása alatt, vacsorázás közben szovjet katonák lőttek le. Ezt követően az épületbe beköltözött a szovjet hadsereg. Fiúk, a fogságból visszatért gróf Horváth-Tholdy István sem tudta visszaszerezni a családi tulajdont.

Az államosítást követően a kastély épületében termelőszövetkezeti iroda, majd kocsma és kisbolt működött. 1998-ban a román csendőrség foglalta el az épületet. István fia, Horváth-Tholdy Péter 2001-ben igényelte vissza a marosnémeti birtokot, melyet hosszas pereskedés után, 2007-ben kapott vissza. A marosnémeti Gyulay-kastély esete azért kiemelkedő, mert azon kevés – a szocializmusban lefoglalt – kastélyok egyike, ami visszakerült a tulajdonos család leszármazottjaihoz. Az épület jelenleg felújítás alatt áll, ami eddig a belső terekre és a főhomlokzat középrizalitjára terjedt ki.

A kastély különböző táboroknak, gyermekfoglalkozásoknak, jótékonysági rendezvényeknek és fesztiváloknak ad otthont, egy ideje pedig a Hunyadi Rend motoros segélytúráinak egyik megállóhelyévé vált. Az Ausztráliából hazatelepült tulajdonos célja visszahelyezni a marosnémeti kastélyt az erdélyi kulturális körforgásba.

A kétszintes kastély enyhén U alakú, téglalap alaprajzzal rendelkezik. Főhomlokzatát egy erőteljesen kiugró középrizalit uralja, melynek tengelyeit a ión fejezetes pilaszterek és a félköríves záródású ajtók váltakozó ritmusa határozza meg. A pilasztereken nyugvó párkányzat frízére Gyulay Lajos feliratott tétetett (“Épült Gyulay Ferenc alatt: MDCXLI-ben. Megújult Gyulay Lajos alatt: MDCCCXXXIV-ben.”), amit az államosítást követően eltávolítottak. A főtengelyt a párkányzat fölötti attikaszint zárja. A hangsúlyos középrizalit előtt kőből épült, lépcsős terasz húzódik, amit egykor antik kőoroszlánok díszítettek. A homlokzat kétoldalán háromszög-oromzattal ellátott sarokrizalitok emelkednek, melyeken egy-egy félköríves ablak helyezkedik el. A rizalitok közti falakon háromszög-oromzatos, egyenes záródású ablakok kaptak helyet.

A hátsó homlokzat sarokrizalitjain három-három félköríves ablak található, melyek között, keskenyebb tengelyekben, félköríves záródású falfülkék, fölöttük pedig medalionok láthatók. A sarokrizalitok egy kilencnyílású félköríves árkádsort fognak közre, melyre kőlépcső vezet fel.

Napjainkra az újból berendezett szobák vendégek elszállásolására lettek kialakítva, a 19. századi berendezésből nem sok maradt. Az alsó szint helyiségeinek többsége boltozott: a déli oldal termeit élkeresztboltozat, az északi oldal termeit pedig fiókos dongaboltozat vagy síkmennyezet fedi. A főhomlokzat terasza alatt egy csehsüvegboltozatos terem húzódik, melynek közepén négy pillér tartja a félköríves hevederíveket. A falakon ma modern mozaikok is láthatók, melyeket a szocializmus idején készültek.

A felső szint termeit többnyire síkmennyezet fedi és parkettázott padló burkolja. Az épület középpontjában, a hajdani “nagy ebédlő” helyezkedik el, ami napjainkban előadóteremként szolgál. A tágas térből három üvegajtó nyílik a keleti nyitott folyosóra. A felső szint egyetlen boltozott terme az élkeresztboltozattal fedett egykori könyvtár, az épület északi szárnyában. A boltozat közepét valamikor a G. D. F. G. (Generosus Dominus Franciscus Gyulay) iniciálék díszítették, ám az 1831-es átépítések során ezeket eltávolították.

Az épületet egykor angolkert övezte, benne változatos és egzotikus növényvilággal. Ide helyezte el római kori kőgyűjteményét először Gyulay Lajos, majd ezt bővítette Kuun Géza. A kert érdekessége, hogy a 19. században minden fának, padnak, lugasnak vagy kertrészletnek külön nevet adtak, a családtagok és ismerősök tiszteletére. A római feliratos kövek és faragványok az évek során megrongálódtak, a megmaradt darabok közül néhányat a dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumába szállítottak, egy részük pedig környékbeli intézményekbe (pl. a marosnémeti Polgármesteri Hivatal kultúrházába) került. A birtokon mára csupán egy – Marcus Aurelius emlékére készült – feliratos kőtábla maradt, melyet Horváth-Tholdy Rudolf korábban a lépcsőbe építtetett. A szocializmus idején a hatalmas kertet felosztották, így ma csupán egy része tartozik a kastély tulajdonosaihoz.

A ma látható klasszicista épület terveinek elkészítése és az építkezés irányítása Friedrich Wilhelm Stetter bécsi származású építész nevéhez kapcsolódik. A fennmaradt levelezések bizonyítják, hogy Gyulay gyakran panaszkodott építészére, aki állítása szerint lassan dolgozott, pénzét pedig gyorsan költötte. 1837-re annyira elmérgesedett köztük a viszony, hogy Stetter távozásra kényszerült. Gyulay feljegyzéseiben ezt követően is negatív hangnemben említi az építészt:  „Stetter pedig prototípusa minden németnek, mert megvannak benne minden utálatos oldalai. Szemtelen, interessatus, piszkos, kutyabarát, félénk bezsebelő, szóhordó, infallibilis lenni akaró, aki ezekből, csak harmadával is felruházva, elég, hogy emberem ne legyen.” A helyzet iróniája, hogy a gróf később mégis rábízta a gazdasági épületek kivitelezését, később pedig Stetter fiának keresztapja lett.

A Bécsből érkező építészek foglalkoztatása egyébként nem volt gyakori jelenség a korabeli Erdélyben, a kastélyon dolgozó mesterek származása is eltér a megszokottól, hiszen nem csak a közeli kisebb városokból, hanem Kolozsvárról is hozattak kőműveseket, kőfaragókat, lakatosokat.

A kastély szobáinak 19. századi funkciójáról és azok berendezéséről gróf Kuun Gézáné leírása nyújt részletes képet. A grófnő bemutatja többek között a „pipázót”, a „képes szobát”, Kuun Géza dolgozószobáját, a könyvtárat, a „veranda szalont” és a „vörös szalont”. Utóbbi különlegessége abban rejlik, hogy vörösbársony bútorai egykor Clark Ádám angol mérnök (a Lánchíd vezető építésze) budai villáját díszítették. A többi terem berendezése is figyelemre méltó volt, luxusbútorok, több ezer könyv, tudományos gyűjtemények, régészeti leletek és egy megközelítőleg nyolcvan képet tartalmazó családi portrégyűjtemény is helyet kapott bennük. Az épület alsó szintjét raktározásra és cselédek elszállásolására használták. 

A Gyulay család marosnémeti rezidenciája Erdély első fürdőszobával ellátott 19. századi kastélya volt. Kuun Gézáné említi, hogy az alsó szinten található fürdőszobát Flotowné (Henning grófnő) festette ki „úgy, mintha lugas lenne”. Az északi szárny egyes termei (pl. a Flotow-szoba) is a grófnő és lánya, Tilda keze munkáját dicsérik, a boltíveket a német porcelánművészetben alkalmazott, fehér alapon kék, Zwiebel-mintával díszítette.

1. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
2. Biró József: Erdélyi kastélyok. Új Idők Irodalmi Intézete kiadása, Budapest, 1943.
3. Gáspár-Barra Szilárd: A marosnémeti Gyulay-kastély a 19. században. In: P. Kovács Klára (szerk.): Várak, erődök, kastélyok az erdélyi régiségben. A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet Évkönyve V. Kolozsvár, 2021. 29–52.
4. Gr. Kuun Gézáné: Maros-Németiben. Emlékezés gróf Kuun Géza otthonára. Ajtai K. Albert Könyvnyomdája, Kolozsvár, 1909.