TELEKI-KASTÉLY

A paszmosi Teleki-kastély a 18. század közepén épült, barokk stílusban, építtetője gr. Teleki Pál, Erdély egyik legjelentősebb arisztokrata családjának sarja. A Teleki család számos kiemelkedő egyéniséget adott a magyar művelődési, tudományos vagy politikai életnek, emellett több impozáns kastélyt épített az évek során, főleg Erdély északi részén, Kővár vidékén és a Maros völgyében. A családi kastélyok tekintetében szerényebb jellegű paszmosi rezidenciát eszmei értéke teszi igazán jelentőssé, hiszen Paszmos a Telekiek ősi birtoka, Teleki Mihály kancellár első jelentős vagyonszerzése volt.

A paszmosi uradalmat I. Apafi Mihály adományozta főtanácsosának, Teleki (II.) Mihálynak 1674-ben. Teleki Mihály a széki Teleki család első országos jelentőségű tagja, Erdély egyik legbefolyásosabb politikusa volt a 17. század második felében. A fejedelem Kővár kapitányává nevezte ki, ezáltal egész Erdélyben kiterjedt birtokokra tett szert: a kővári uradalomhoz tartozott Kővárhosszúfalu, Koltó, Paszmos, Pribékfalva, Kendilóna és Nagysomkút, a Maros-völgyében pedig Gernyeszeg, Marossárpatak és Sáromberke is a főúr tulajdonában állt. Teleki Mihály nem csak hatalmas vagyont és jelentős birtokokat, de 1685-ben grófi címet is szerzett a családnak.

Paszmos település 1746. évi összeírása szerint a Teleki családnak ekkor csupán egy elhanyagolt állapotú udvarháza állt a faluban. Ennek helyére épült fel az 1750–1760-as években a ma látható barokk épületegyüttes, melynek megrendelője gr. Teleki Mihály dédunokája, a dobokai főispán, gr. Teleki (II.) Pál volt.

Teleki Pál halála után fia, (VI.) Mihály dobokai főispán, majd unokája, (II.) Ferenc örökölte Paszmost. A „paszmosi Kazinczyként” emlegetett gr. Teleki Ferenc tanulmányait Bécsben, Kolozsváron és Göttingenben végezte. A versírással barátja, Döbrentei Gábor biztatására kezdett foglalkozni, költeményei az Erdélyi Múzeum, a Minerva és az Auróra folyóiratokban jelentek meg. Érdeklődése az irodalom mellett kiterjedt a matematikára is, 1812-ben saját találmányát, a kézben tartható szögmérőt mutatta be, 1831-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia tagjává vált.

A gróf paszmosi otthonát 1824-ben tűzvész pusztította el, melyről így számolt be barátjának, Döbrentei Gábornak írt levelében: „...kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt Április 27-d majd mind egészen földig leégett.” Ekkor pusztulhatott el a korábbi, két óratoronnyal rendelkező kapuépület is, melynek helyére később a ma látható egy tornyos épületet emelték. A károk javítására négy évvel később, 1828-ban került sor. Teleki Ferenc 1831-ben bekövetkezett halála után a birtokot fia, Eduárd örökölte.

1848-ban a nagysajóiak betörtek a kastélyba, lakóit elüldözték, az épületet pedig feldúlták. A kastélyt Teleki Eduárd fia, Andor tette újból lakhatóvá 1868 körül. Korai halálát követően özvegye, balázsfalvi Cserényi Anna, majd fiuk, (V.) Ferenc örökölte az uradalmat. Gr. Teleki Ferenc losonci br. Bánffy Annával kötött házasságot, öt gyermekük született, köztük egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A család a nyarakat a kolozsborsai Bánffy-kastélyban, a teleket pedig a kolozsvári Esterházy-palotában töltötte, a paszmosi Teleki-kastélyt csupán időnként látogatták. Teleki Andor a trianoni béke után Magyarországon maradt, nagybátyja, Teleki Pál miniszterelnök támogatását élvezve sikeres közéleti pályát futott be, a második világháború után pedig Argentínába menekült, élete végéig Buenos Airesben élt. Ezzel szemben Teleki Ernő a budapesti közigazgatási tanulmányai befejeztével, 1926-ban visszatért Erdélybe, ahol különböző politikai és gazdasági tisztségeket töltött be, apja halála után pedig átvette a paszmosi családi birtok irányítását.

A paszmosi Teleki-kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa gr. Teleki Ernő volt, birtokait és vagyonát 1949-ben foglalták le. Kezdetben átképzett asztalosként, majd villanyszerelőként dolgozott Kolozsváron. Származása miatt 1953-ban a dobrudzsai munkatáborba deportálták, ahol 1955-ig raktárosként és a malária-kórház tisztviselőjeként dolgozott. Kolozsvárra 1955-ben térhetett vissza, ezt követően részt vett a Szent Mihály-templom 1956-ban kezdődő restaurálási munkálataiban. A munkatáborban szerzett ízületi betegsége az 1970-es évekre oly mértékben elhatalmasodott, hogy a gróf életének utolsó éveit ágyhoz kötve töltötte. 1980-ban bekövetkezett halálával a paszmosi Teleki család fiúágon kihalt.

1949 után a kastély az Állami Mezőgazdasági Vállalat székhelyévé vált, az 1989-es rendszerváltást követően pedig évekig elhagyatottan állt. A birtok 1999-ben a Beszterce-Naszód Megyei Tanács tulajdonába került, 2017-ben pedig elkezdődött a kastély restaurálása. Beszterce-Naszód megye első felújított nemesi rezidenciája 2022-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, mint kulturális központ. 2023-tól a Beszterce-Naszód Megyei Múzeum igazgatása alatt áll, kiállításoknak, alkotóműhelyeknek, konferenciáknak és különböző rendezvényeknek ad otthont. Az állandó kiállítás a kastély és a Teleki család történetét mutatja be.

A kastélyegyüttes négyzetes alaprajzzal rendelkezik: hátul az 1750–52 között épült lakóépület, a bejáratnál az 1760 körül épült tornyos kapuépület, két oldalt pedig gazdasági épületek határolták az udvart.

A lakóépület egy magas tető alatt álló, kilenctengelyes, földszintes épület. Főtengelyében egyszerű profilálású kőkeretes ajtó kapott helyet, melynek szemöldökkövén az 1752-es évszám jelenik meg. Az épület sarkait sávozott lizénák hangsúlyozzák, homlokzatait egyenes záródású, szemöldökköves ablakok sora díszíti. A lakóház középpontjában – a 17. századi udvarházak példáját követve – a pitvar kapott helyett, melynek kétoldalán az Ebédlőpalota és a Leányok háza helyezkedett el, mögöttük az Úr hálóháza, a Nappali ház és a Kisasszonyok háza húzódott. Egy 1774-ben készült összeírás szerint az épület több helyiségének boltozatát stukkókkal díszítették, melyek feltételezhetően a szamosújvári stukkóműves, Romanus Lehr munkái lehettek. A stukkók kezdetben színesek voltak, innen eredt a szobák elnevezése is, például a nappali házat sárga szobaként, az úr hálóházát pedig zöld szobaként emlegették. A paszmosi kastély szobáinak szín szerinti megkülönböztetése a 19. század elején szűnt meg, ekkor ugyanis a kor divatja szerint a stukkókat fehérre meszelték.

A lakóépülettel szemben, az udvar másik végében emelkedett az impozáns barokk kapuépület. Központi eleme a magasba törő, gombos, barokk sisakú torony, ami egy 19. századi kiegészítése az épületnek, ugyanis az eredeti, fából készült óratornyok az 1824-es tűzvész során elpusztultak. Az épület homlokzata egyszerű, a tengelyeket sávozott lizénák választják el egymástól, melyek között egyenes záródású ablakok nyílnak. A középtengelyben a pilaszterekkel keretelt, széles, kosáríves kapunyílás helyezkedik el, fölötte az építtető házaspár, gr. Teleki Pál és gr. Haller Borbála címerei kaptak helyet. A kompozíciót hajlított vonalú szemöldökpárkány koronázza. A 18. századi források alapján a lakóépület, a kapuépület és a kertészház harsány kék színre voltak festve, fehérre meszelt sarkakkal.

A kapuépület két oldalán földszintes épületek sora húzódik, melyek egykor zárt együttest alkottak. A melléképületekben istálló, kamra, gabonás, hintószín, konyha, sütő- és mosóház illetve az udvari személyzet szobái kaptak helyet.

Teleki Ernő 1936-ban a kastélyt körülfogó épületgyűrű bal szárnyát, a belső udvar növelése érdekében, kinnebb tolta és teljesen átalakíttatta. Az újjáépített rész hitelesen tükrözi a korábbi, 18. századi épületek formavilágát, tervezője a későbbi Ybl-díjas építész, a budai várnegyed helyreállításában is szerepet játszó Meczner Lajos volt.

A kastély körül nagy kiterjedésű park és erdő terült el, ahol egy „élő emlékmű” is megtekinthető, az a tölgyfaóriás, melyet 1406-ban ültettek a birtokra. A kastély kertjét egykor mitológiai szobrok díszítették. A fennmaradt töredékek egy részét B. Nagy Margit művészettörténész a Kolozsvári Történeti Múzeumba szállíttatta, másik részük pedig a Beszterce-Naszód Megyei Múzeumba került. 1945-ig a kaput két 18. századi barokk szobor – Nepomuki Szent János és a gyermekét tartó Szűzanya alakja – szegélyezte. A szobrok az 1970-es években a kastély kertjében álltak, töredékeiket jelenleg a felújított kastély lapidáriumában őrzik.

Paszmos a Teleki család katolikus ágának ősi fészke. Az épületegyüttes udvarán egykor kápolna állt, amit a 18. század derekán, a reformátusból katolikussá lett Teleki János és felesége építtetett. Mária Terézia erősen katolizáló politikája miatt az erdélyi református főurak közül többen tértek át a katolikus vallásra, hogy hatalmukat biztosítsák a Habsburg udvarban. A kápolnában egy ereklyét is őriztek, Krisztus keresztjének szilánkját, amit az 1960-as években még Teleki Ernő birtokolt Kolozsváron. A kápolnát Teleki Eduárd fia, Andor bontatta le a 19. század második felében. Kisméretű harangja jelenleg a nádasdaróci református templomban található, ugyanis a kastély 1949-es kifosztásakor a gróf egyik inasa ellopta és eladta azt. Eredetére csupán felirata utal, megörökítve a készíttetők, Teleki Ferenc és felesége, Teleki Karolina neveit.

A paszmosi kastély utolsó tulajdonosa, gr. Teleki Ernő, politikai és diplomáciai pályafutása mellett a képzőművészet iránt is érdeklődött, rengeteg rajzot készített élete során, melyek jelentős része ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja. Alkotói tevékenysége a második világháború idején bontakozott ki, ám rajzainak többsége a munkatábor alatt és azt követően készült. Életének tragikus eseményeit karikatúraszerű, groteszk és szürreális rajzokban örökítette meg, melyek főszereplői torz alakok, szörnyek és ördögök – a korszak elnyomói. A gróf élete végéig megőrizte munkáit, a legsikerültebb darabokat kronologikus sorrendben, nagyméretű albumokba ragasztotta. Az első kötet a munkatáborban készült rajzokat tartalmazza, így a „Măcin” címet viseli magán.

1. B. Nagy Margit: A paszmosi kastély. In: B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Művészettörténeti tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.
2. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
3. Ludvig Daniella: Erdélyi Odisszea. A Teleki ikrek története. Korunk Komp-Press, Kolozsvár, 2018.
4. Ludvig Daniella: Reggel a lovakat elvitték a háborúba. Széki gróf Teleki Andor naplója. Erdélyi Szalon Könyvkiadó, Szentendre, 2021.
5. Szücs György: Meg nem írt novella főhőse. Gróf Teleki Ernő rajzai. In: Veszprémi Nóra – Szücs György (szerk.): Belső utak képei. Art Brut Ausztriában és Magyarországon. Kiállítási katalógus. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványa, Budapest, 2008.