TELEKI-KASTÉLY

Sáromberke a 17. század második felében került a Teleki család tulajdonába, a 18. század közepére pedig a család egyik jelentős birtokközpontjává vált. A kastély építése két jelentős szakaszban zajlott, barokk szárnyai a 18. században, neobarokk központi szárnya pedig a 20. század elején épült. A kastély története elválaszthatatlan a két Teleki Sámuel – a könyvtáralapító és az Afrika-kutató – személyétől, akik építkezési tevékenységük mellett jelentős szerepet töltöttek be a térség kulturális életében és fejlődésében. A kastély berendezése hűen tükrözte a világlátott főurak gyűjtőszenvedélyét, így nem véletlen, hogy a Telekiek sáromberki rezidenciáját Biró József „kincsekkel teletömött múzeum”-ként jellemezte.

Sáromberke 1674-ben – a gernyeszegi uradalom részeként – került a Teleki család tulajdonába, amikor I. Apafi Mihály fejedelem főtanácsosának, Teleki (II.) Mihálynak adományozta. A települést a 18. század közepén gr. Teleki (II.) Sámuel kapta, amikor apja, gr. Teleki (I.) Sándor 1754. évi halálát követően birtokát felosztották fiai közt. Teleki Sámuel nyugat-európai egyetemeken, Bázelben, Utrechtben, Leydenben és Párizsban tanult, ezt követően pedig feleségével, iktári Bethlen Zsuzsannával a sáromberki birtokon telepedett le, ahol nagyszabású építkezési munkálatokba kezdett: 1769–1774 között épült a kastély két, egymással szemben álló – északi és déli – szárnya, illetve az északi szárny mögött húzódó melléképület, 1782–1787 között pedig a barokk díszkert. A kastéllyal szemközti dombon álló családi kripta 1801–1803 között épült. Teleki Sámuel közéleti pályája az 1770-es évektől, építkezési tevékenységével párhuzamosan ívelt felfele, 1791-től haláláig Erdély főkancellárja volt. A marosvásárhelyi Teleki Téka alapításáról ismert gróf Sáromberke bőkezű mecénása, az ő nevéhez köthető a református templom építése és az iskola alapításának ötlete is, melyet már csak fia, Domokos valósíthatott meg.

A kancellár dédunokája, az Afrika-kutató gr. Teleki (VI.) Sámuel 1882-ben örökölte a sáromberki birtokot. Középfokú tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte, majd Göttingenben és Berlinben folytatta, ahol állam- és gazdaságtudományt, illetve ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot is tanult. Nevéhez a híres 1886–1888 közötti afrikai expedíció kapcsolódik, melyet a gróf vadászbarátja, Rudolf osztrák főherceg támogatott. Expedíciója során Afrika korábban ismeretlen területeit tárta fel, utazásainak köszönhetően a tudományos világ jelentős új ismeretekkel gazdagodott, emellett számtalan tárgyi emlékkel tért haza, melyek egy részét ma a budapesti Néprajzi Múzeumban őrzik.

A sáromberki kastély végleges formáját a 20. század elején, Teleki Samu hazatérését követően nyerte el: 1912–1914 között megépült a barokk szárnyakat összekötő neobarokk stílusú központi épületrész, illetve ekkor került sor a teljes épületegyüttes modernizálására is, a szárnyakba villanyáramot és vizet vezettek.

Az építkezési munkálatokat az első világháború szakította félbe, így a neobarokk központi szárny belső része sosem készült el, a család raktárként használta a 20. század közepéig. Az örökös nélkül maradt Teleki Sámuel 1916-ban bekövetkezett halála után a sáromberki birtokot unokaöccse, a sárpataki ágból származó, Pufi grófként ismert, Teleki (III.) Károly örökölte. A gróf ekkor a Teleki Téka gondnoka volt, viszont a család 1942-ben eltávolította posztjáról, ugyanis a könyvgyűjtemény több értékes darabját külföldön árusította. A személyét övező botrány miatt 1940-ben elvált feleségétől, Teleki Gemmától, később második feleségével Amerikába emigrált.

A kastélyt a második világháború után átvonuló katonai csapatok feldúlták, a központi szárny termeit német és magyar hadifoglyok börtöneként használták. A kastély berendezése és a muzeális értékeket képviselő tárgyak szinte teljesen megsemmisültek vagy elkallódtak, a családi levéltár anyagát eltüzelték, a park fáit pedig kiosztották a község szegényei között. 

Az államosítást követően az épületben mezőgazdasági iskola működött 2010-ig, majd 2019-ig a helyi Műszaki Középiskola bérelte az épületet. Az államosítás előtti utolsó tulajdonosok, gr. Teleki Károly és Teleki Gemma, külföldön élő gyermekei 2005-ben kapták vissza a birtokot, 2015 januárjában pedig eladásra bocsátották. Az egykori nemesi rezidencia iránt többen érdeklődtek, hasznosítását illetően számos elképzelés született, viszont anyagi források hiányában egyik sem valósulhatott meg. A kastélyt és az egykor hozzá tartozó területet 2019 októberében a marosvásárhelyi kardiológus professzor dr. Benedek Imre és felesége, dr. Benedek Theodora vásárolták meg.

Az együttes jelenleg felújítás alatt áll, külső homlokzatait és a központi szárny belső termeit restaurálták: a központi nagyterem, az ebédlő és a borospince összejövetelek színtere, a kisebb helyiségek pedig családi lakosztályok lettek. A kastély csupán kérésre látogatható, jelenleg orvosi előadásoknak, konferenciáknak, workshopoknak és egyéb privát jellegű eseményeknek ad otthont.

A sáromberki kastély építése két fő szakaszban zajlott: a 18. század második felében, majd a 20. század elején, barokk és neobarokk stílusban. A 18. században épült a két különálló, egymással szembe helyezett, azonos tömeg- és homlokzatalakítású szárny: az északi 1769–1770, a déli pedig 1773–1774 között. A szokatlan együttes tervezője ismeretlen, az építkezéseket Schmidt Pál marosvásárhelyi kőművespallér irányította. A munkálatokban nagyrészt marosvásárhelyi mesterek működtek közre, akik közül többen név szerint is ismertek, például Friedrich Poch kőművesmester, Győrfi Mihály ácsmester, Henne Tamás asztalos vagy Jacob Mizler lakatos. A kőfaragó munkáknál és az épület belső díszítésénél a kolozsvári mester, Josef Hoffmayer kőfaragó (Hoffmayer Simon szobrász apja) neve is felbukkan. Az északi szárny mögött húzódó nagyméretű, U alaprajzú gazdasági épületet Johann Hoffman kőművespallér építette 1781–1782 között. Ennek mára csupán a főúttal párhuzamos részlete áll. A déli szárny mögött egykor hatalmas, félköríves alaprajzú lovarda húzódott, melyet a homlokzatán megjelenő évszám alapján 1825-ben építettek, viszont a második világháború elején megsemmisült.

A neobarokk központi (nyugati) szárny 1912–1914 között épült, tervezője Möller István budapesti építész, kivitelezője pedig Csiszár Lajos marosvásárhelyi építész-vállalkozó. Az új szárny egységesítette a korábban különálló részeket, létrehozva egy cour d’honneur-t (díszudvart) közrefogó U alaprajzú együttest. Minden bizonnyal a központi épületrészben kaptak volna helyet a reprezentatív terek és a család lakosztályai, ám a két világháború között ennek befejezésére nem került sor, így az új szárnyat raktárként használták. A családi lakosztályok mindvégig az északi szárnyban, a háztartási, személyzeti és gazdasági rendeltetésű helyiségek pedig a déli szárnyban kaptak helyet.

Az északi és déli szárny homlokzatai néhány részleten kívül teljesen megegyeznek: a hosszanti elrendezésű, földszintes épületek tömegét a manzárdtetővel hangsúlyozott két sarokpavilon, a homlokzat síkjából erősen előugró két oromzatos portikusz, illetve a középső tengelyben, a falsíkból enyhén kiemelkedő oromzatos bejárat határozza meg. A központi szárny főhomlokzatát két sarokpavilon és egy középrizalit tagolja, melyen az épület főbejárata nyílik. Az új épületet két félköríves kocsiáthajtó csatolja a régi szárnyakhoz, a déli fölött egy kőbábos mellvéddel rendelkező teraszt is kialakítottak.

A család reprezentatív- és lakóterei, mint a a díszterem, a nappali ház, az úr háza, az asszony háza, illetve a legények és leányok házai az északi szárnyban helyezkedtek el. Biró József még teljes pompájában láthatta a kastélyt, leírásai érzékletes képet nyújtanak az impozáns nemesi rezidencia berendezéséről. A termeket rokokó, copf és empire stílusú bútorok, színes márványból rakott kandallók és XVI. Lajos stílusú fehér csempekályhák díszítették. A szalonokban muzeális értékeket képviselő tárgyak sokasága kapott helyet, például a fegyver-gyűjtemény, mely Teleki Mihály drágakövekkel kiarakott, címeres díszkardját is tartalmazta, vagy a vadásztrófea-gyűjtemény, melynek több darabja Afrikából és Indiából származott.

A kastélyhoz egykor park is tartozott, amit két szakaszban alakítottak ki. A barokk díszkertet cseh és morva kertészek, Andreas Koppmann, Frantz Leerch és Franz Jarschel valósították meg 1782–1787 között. Ezt a 19. század közepén halastavakkal, gyakorló- és díjlovagló pályákkal rendelkező angolparkká alakították.

Teleki (II.) Sámuel könyvtáralapítási szándéka már fiatalon, a külföldi tanulmányútja során megfogalmazódott, utazásairól több ládányi könyvvel tért haza, melyek gyűjteményének alapját képezték. Vagyona jelentős részét könyvek vásárlására fordította, könyvtára több mint 40.000 kötetet számlált, melyek között ősnyomtatványok, kéziratok és könyvritkaságok is helyet kaptak. Gyűjteményét kezdetben Sáromberkén, majd Szebenben őrizte, a 18. század végén pedig Marosvásárhelyre, a felesége által örökölt Wesselényi-házba költöztette. Könyveinek elrendezéséről személyesen gondoskodott, könyvtárosa, Szász József pedig korszerű katalógust állított össze hozzájuk. A gróf felesége, Bethlen Zsuzsanna is szenvedélyes könyvgyűjtő volt, 1799. évi halála után magyar nyelvű könyvgyűjteménye férje könyvtárába került. A gróf végrendeletében kötelezte örököseit a Teleki-könyvtár további – bizonyos feltételek mellett közcélú – működtetésére. Így jött létre a 19. század elején a Teleki Téka, melyet mára Marosvásárhely egyik legjelentősebb kulturális örökségeként tartanak számon.

Gr. Teleki (II.) Sámuel dédunokája, a köztudatban Teleki Samuként ismert gr. Teleki (VI.) Sámuel gyakran szervezett vadászatokat sáromberki birtokán, melyek alkalmával kastélyát európai előkelőségek, többek között Rudolf osztrák főherceg, Lipót bajor főherceg és Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös látogatták. A főurak görgényi vadászatait a korszak neves festője, a cseh származású, Kolozsváron működő Melka Vince örökítette meg, két festménye egykor a sáromberki kastély falát díszítette. A gróf afrikai expedíciója során is vadászott, értékes és ritka trófeáit kastélyában őrizte, viszont ezek a második világháborút követően nagyrészt megsemmisültek, néhány példány a görgényszentimrei erdészeti iskolaközpontba került.

1. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
2. Biró József: Erdélyi kastélyok. Új Idők Irodalmi Intézete, Budapest, 1943.
3. Keresztes Gyula: Maros megyei kastélyok és udvarházak. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1995.
4. Orbán János: Egy erdélyi kastélyleltár 1787-ből. In: Korunk. 16. évf. 12. sz. 2005. 69–82.
5. Orbán János: A sáromberki Teleki-kastély. In: Feld István–Somorjay Sélysette (szerk.): Kastélyok évszázadai, évszázadok kastélyai. Tanulmányok a 80 éves Koppány Tibor tiszteletére. Budapest, 2008. 211–232.