KEMÉNY-KASTÉLY

Marosvécs területén a római időkben castrum állt. A római erődítmény a népvándorlás időszakában elpusztult, ám köveiből az Árpád-korban felépült az a királyi vár, melyet a mai kastély őseként tartanak számon. A középkori erődítmény minden bizonnyal a jelenlegi kastélykert területén állhatott, a tatárjárás során viszont megsemmisült.

Marosvécs első fennmaradt okleveles említése a 13. századból származik: 1228-ban II. András magyar király elvette a felesége, Gertrudis királyné megölésében részes Kacsics Simon birtokait, melyek közül „Vecheu várát” a Tomaj nemzetségbeli Dénes tárnokmesternek adományozta. A várat a 13–15. század között a Tomaj nemzetségből származó családok: a Dezsőfi, a Losonczi, majd a Bánffy család birtokolta. 1467-ben a Bánffy család részt vett a Mátyás király elleni lázadásban, ennek következményeként elveszítették birtokaikat, a vécsi várat a király Hunyad megyei rokonának, nádasdi Ungor János udvari vitéznek adományozta. Ekkor már állt az új kastély, melyet a Dezsőfi család építtetett a 15. században.

A  16. századtól a birtok gyakran cserélt gazdát, urai között fejedelmeket és nagyhatalmú főurakat találunk. Az Ungor család kihalása után Szobi Mihály, majd annak veje, a királyi ítélőmester, Werbőczy István bírta Marosvécset, aki egyes elbeszélések szerint a kastélyban írta meg híres művét, a Tripartitumot. Werbőczy 1533-ban Kendi Ferencnek, a későbbi erdélyi vajdának zálogosította el a birtokot, aki késő gótikus és reneszánsz stílusban alakította át a kastélyt. A birtok 1558-ban a kincstár tulajdonába került, miután Kendit kivégezték a Jagelló Izabella magyar királyné elleni összeesküvés miatt.

A 16. század második felében a várat az erdélyi hadak főparancsnoka, Hagymási Kristóf majd özvegye birtokolta. A 16. század végén és a 17. század elején a marosvécsi uradalommal fejedelmek sora rendelkezett – Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György –, akik a kastélyt családtagjaik és főuraik használatára bocsátották. I. Rákóczi György végrendeletében bizalmasára, Erdély későbbi fejedelmére, Kemény Jánosra hagyta a vécsi várat és a hozzá tartozó öt falut. Marosvécs 1648-tól egészen az államosításig a Kemény család tulajdonában maradt.

A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa br. Kemény János volt. A báró 1903-ban született Pittsburghban, az Egyesült Államokban. Apja, Kemény István fiatalon hagyta el Erdélyt és kezdett új életet Amerikában, miután – egy csalás áldozataként – jelentős adóssággal sújtotta családját. Az erdélyi arisztokrata itt ismerkedett meg feleségével, a skót származású Ida Berenice Mitchellel, házasságukból három gyermek született: Gizella, Berenice és János. A családfő váratlan és korai halála arra kényszerítette özvegyét, hogy a jobb élet reményében gyermekeivel Erdélybe költözzön. Így került Kemény János 1904-ben Erdélybe, ahol nagyapja, Kemény Ödön alsójárai kúriájában nevelkedett.

Marosvécset ekkor nagybátyja, Kemény Kálmán és felesége, Bánffy Polixénia bírta, akik örökös hiányában az uradalmat az ifjú báróra, Kemény Jánosra hagyták, aki ebben az időben a bécsi egyetem erdőmérnöki szakán végezte tanulmányait. Kemény János feleségével, a görög-skót származású Augusta Paton of Grandhome-al Marosvécsen ismerkedett meg, később hat gyermekük született: János, Mikolt, Klió, Árpád, Zsuzsanna és Miklós, akik közül elsőszülőtt fiúk kétévesen elhunyt.

A kastélyt 1949-ben államosították, először fiatalkorúak javító intézete, majd mentálisan sérült gyermekek nevelőintézete működött benne. A rendszerváltást követően a kastély visszaszolgáltatásának ügyét Kemény János gyermekei kezdeményezték, majd a tulajdonjogi harcokat unokái folytatták. Hosszas pereskedés után, 2006-ban az intézmény és a család egyezményt kötött, melynek értelmében az intézet addig használja a kastélyt, amíg elkészülnek új épületei, így a kastély birtokba vételére 2014-ig kellett várniuk az örökösöknek. Bár a visszaszolgáltatás megtörtént, a pillanat ünnepélyességét kaotikus események sorozata árnyékolta be: az intézet dolgozói kidobálták az ablakon a berendezési tárgyakat, a fűtőtesteket pedig levágták a falakról.

A kastélyt jelenleg Nagy Kemény Géza tartja karban és ő fogadja a látogatókat. A 2013-ban alapította a Kemény Auguszta kulturális egyesület számos rendezvényt szervezett a kastélyban, például kiállításokat, jótékonysági bálokat, alkotótáborokat és koncerteket. A műemlék hasznosítására többféle javaslat született, a tulajdonosok fő célja egy olyan központ létrehozása, amely Kemény János szellemi örökségét és az erdélyi magyar kultúrát ápolja.

A marosvécsi kastély mai alakját többszöri átépítés során nyerte el, melyek első jelentős periódusa Kendi Ferenc 1537–1558 közötti késő gótikus és reneszánsz stílusú építkezéseit foglalja magába. Az északi szárnyban máig fennmaradt a Kendi család által 1555-ben épített palota, az eredeti kőtkeretekkel: az egyik helyiség ajtókeretén megjelenik a latin felirat, az 1555-ös évszám és a családi címer, melyek Kendi építkezéseinek emlékét örökítik meg. A délnyugati torony földszintjén, a palotaszárnyhoz csatlakozó, gótikus bordás boltozattal fedett tér feltételezhetően az együttes kápolnája lehetett. A gótikus főkapu frízét az 1537-es évszám és egy minuszkulás latin nyelvű Cicero-idézet díszíti: „Mindig őrködni! Ó, milyen boldog az a város vagy vár, mely a béke idején előre gondol a háborúra.”

1818-ban a kastély késő barokk átalakításokon esett át, megjelenésében azonban jelentős változás nem történt. A 19. század során a „stylszerű restauratio” szellemében a kastély délkeleti tornyát átépítették: neogótikus és neoreneszánsz ablakkereteket képeztek ki rajta, illetve a torony felső szintjét fatornáccal övezték. Az átalakítások tervezője a vajdahunyadi kastély restaurátora, Möller István volt, aki 1906–1926 között működött a marosvécsi kastélyban, ebben az időszakban építették újjá a tetőzetet, illetve alakították ki a belső udvar historizáló homlokzatait is.

A kastély bejárata a déli homlokzat oldalsó tengelyében helyezkedik el. A kastélyt egykor vizesárok övezte, a kaput felvonóhídon keresztül lehetett megközelíteni, melynek két oldalán kőoroszlánok kaptak helyet, egyikük a Kemény család, másikuk a Bánffy család címerét tartotta. A felvonóhídat az évek során kőhídra cserélték, a második világháborúban elkallódott oroszlánok helyét pedig másolatok vették át. A kastély főhomlokzatát egyenes záródású ablakok és egy hosszú, kőkonzolok sorára támaszkodó, fából képzett erkély határozza meg.

A kastély belső tereit a 20. század második felében a nevelőintézet átalakította: betonelemeket építettek bele, falait pedig olajfestékkel kenték le. A tulajdonosok az utóbbi években néhány helyiséget felújítottak és tematikusan berendeztek, ezáltal megtekinthető az egykori Fogadóterem a vadásztrófeákkal, a Báróné egykori szobája egy eredeti zöldmázas cserépkályhával, a Helikon-emlékszoba és a Wass Albert-szoba az irodalmi jellegű gyűjteménnyel.

A kastély mögött hatalmas park húzódik, ami a fák törzsére rögzített latin megnevezésekből ítélve egykor arborétum lehetett. A kertben kapott helyet a Kemény család sírhelye, ahol br. Kemény János, felesége Augusta Paton, illetve két gyermekük, Klió és Miklós nyugszik. Bár az erdőknek és az épülethez kapcsolódó földterületeknek csekély része került vissza a családhoz, a kastélykertet visszaszolgáltatták és látogatható.

A kastély leghíresebb lakója az író, költő és színházigazgató, br. Kemény János volt. A báró nevéhez köthető a kolozsvári Thália Színház és a marosvásárhelyi Székely Színház megalapítása. Bánffy Miklóssal és Berde Máriával együtt jelentős szerepet vállalt az Erdélyi Helikon folyóirat megalapításában is, melynek éves találkozóit a báró marosvécsi kastélyában szervezték. A Helikon írói közösségének köszönhetően a marosvécsi kastélyban pezsgő művészeti élet bontakozott ki a két világháború közötti időszakban.

A kastély kertjében, a családi sírhely közelében kapott helyet a Kós Károly által tervezett Helikon-asztal, ami a tizedik írói találkozó alkalmából készült és Kuncz Aladár emlékét örökíti meg. Makkai Sándor 1935-ben ünnepélyes keretek között adta át az emlékművet Kemény Jánosnak és feleségének, Augusta Patonnak.

A kastély parkjában síremléket állítottak a Floridában elhunyt író és költő, gr. Wass Albert számára, melyet a marosvásárhelyi szobrász, Hunyadi László készített. Az író emlékére ezt követően külön helyiséget rendeztek be a kastélyban, ami nagymértékben növelte annak látogatottságát.

1. Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1943.
2. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
3. Biró József: Erdélyi kastélyok. Új Idők Irodalmi Intézete, Budapest, 1943.
4. Kelemen Lajos: A marosvécsi vár. In: Pásztortűz, II. kötet, 11. sz. 1924. 67–69.
5. Margittai Gábor: Láthatatlan kastély. Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében: Wassok és Kemények. Külső Magyarok kft. Csabdi, 2020.
6. Keresztes Gyula: Maros megyei kastélyok és udvarházak. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1995.
7. Oláh-Gál Elvira: Nobile Officium. Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa. Székelyföld Alapítvány, Csíkszereda, 2016.